4 új hitel a Széchenyi Kártya Programban

2020.05.11.

A Széchenyi Kártya Program keretében kifejezetten a COVID-19 járvány miatti gazdasági nehézségek kezelésére 2020. május 15-től négy új hitelkonstrukció kerül bevezetésre.

 

Az új, kiemelt mértékű állami támogatással elérhető konstrukciók célja, hogy a koronavírus járvány hatására kedvezőtlen helyzetbe jutott mikro, kis-, és középvállalatok kedvezményes feltételek mellett, gyorsan és könnyen elérhető forráshoz jussanak, segítve ezzel is a munkahelyek megőrzését és a normál üzletmenet visszaállítását. 
A Széchenyi Kártya Program új hitelkonstrukciói minden eddiginél kedvezőbb kondíciókkal, rendkívül alacsony, a teljes futamidő alatt fix kamaton lesznek elérhetőek a vállalkozások számára. 
 

SZÉCHENYI KÁRTYA FOLYÓSZÁMLAHITEL PLUSZ                                                                                                                                                 
 

Két éves futamidejű, max. 100 MFt összegben igényelhető szabad felhasználású folyószámlahitel, a vállalkozások átmeneti likviditási problémáinak áthidalására. A hitel fix évi 0,1% nettó kamat mellett érhető el a vállalkozások számára. Önállóan nem igényelhető, csak a Széchenyi Munkahelymegtartó Hitellel 40-60 százalékos arányban kombinálva!!
A hitel fő biztosíték a Garantiqa Zrt. 90 %-os kezességvállalása, ill. a feltételeknek megfelelő magánszemély készfizető kezességvállalása.

Részletek >>

 

 

SZÉCHENYI MUNKAHELYMEGTARTÓ HITEL                                                                                                                                                           

 

 

Két éves futamidejű, max. 750 MFt összegű forgóeszközhitel. A munkahelyek megtartását segíti azáltal, hogy a vállalkozás számára maximum 9 havi, a válság által kiemelten érintett ágazatokban működő vállalkozások részére max. 18 havi bérköltségükkel megegyező hitelösszeget biztosít. 
A Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel fix évi 0,1% nettó kamat mellett érhető el. Önállóan is igényelhető. A hitel törlesztésének megkezdésére a 9 hónapos türelmi időt követően kerül sor.
A hitel fő biztosítéka a Garantiqa Zrt. 90 %-os kezességvállalása, ill. a feltételeknek megfelelő magánszemély készfizető kezességvállalása.

Részletek >>

Kiemelt ágazatok (főtevékenység)

 

SZÉCHENYI LIKVIDITÁSI HITEL                                                                                                                                                                                 

 

Három éves futamidejű, max. 250 MFt összegű szabad felhasználású forgóeszközhitel (a hitel összege számla nélkül is lehívható). A forgóeszköz beszerzése, egyéb igénybe vett szolgáltatások finanszírozása mellett fennálló forgóeszközhitelek kiváltására is használható.
A Széchenyi Likviditási Hitel fix évi 0,2% nettó kamat mellett érhető el.
A hitel fő biztosítéka a Garantiqa Zrt. 90 %-os kezességvállalása, ill. a feltételeknek megfelelő magánszemély készfizető kezességvállalása.

A hitel tehát fordítható pl. készletek beszerzésére, vagy olyan szolgáltatások igénybevételének finanszírozására, mint például szállítás-rakodás, raktározás, csomagolás, eszközök karbantartása, továbbképzés, hirdetés, reklám és propaganda, tervezés és lebonyolítás, könyvvizsgálat, könyvviteli szolgáltatás stb.
 

Részletek >>

 

SZÉCHENYI BERUHÁZÁSI HITEL PLUSZ                                                                                                                                                                  

 

 

A Széchenyi Beruházási Hitel Plusz akár 1 Mrd Ft összegű beruházási hitelek igénylését is lehetővé teszi a teljes futamidő alatt fix évi 0,5%  nettó kamat mellett. A maximális futamidő akár 10 év is lehet. 
A széles körű beruházási hitelcélok megvalósítása mellett a hitel fennálló piaci árazás szerint nyújtott beruházási hitelek kiváltására is használható. A hitel maximum 6 éves futamidőre tehergépjármű vásárlásra is igénybe vehető.
A hitel törlesztésének megkezdésére akár 24 hónapos türelmi idő is igényelhető.
A hitel fő biztosítéka a Garantiqa Zrt. kezességvállalása, a feltételeknek megfelelő magánszemély készfizető kezességvállalása és tárgyi biztosíték.

 

A hitel segítségével megvalósítható lehetséges hitelcélok például: ingatlan vásárlás, építés, fejlesztés (a lakó és üdülő ingatlanok kivételével), új vagy használt gépek, berendezések, egyéb tárgyi eszközök vásárlása, beszerzése, a beruházáshoz kapcsolódó forgóeszköz-beszerzés (legfeljebb a hitelösszeg 20%-áig), részvény, üzletrész, egyéb társasági részesedés vásárlása, vagy akár (fennálló beruházási) hitel kiváltása (az Üzletszabályzatban leírt feltételeknek való megfelelés esetén).
 

 

Részletek >>
 

Az új konstrukciók 2020. május 15-től igényelhetők a Széchenyi Kártya Program eddigi hiteleihez hasonlóan a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában.

 

További információért forduljon munkatársainkhoz:

Mata Piroska

Munkahely: 
Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Beosztás: 
Széchenyi Kártya ügyintéző
Cím: 
3300 Eger, Faiskola u. 15.
Telefonszám: 
+ (36) (36) 429 - 612 112-es mellék
E-mail cím: 
piroska.mata{#}hkik.hu

Nagy Renáta

Munkahely: 
Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Beosztás: 
Gyakorlati képzőhely ellenőrzési referens
Cím: 
3300 Eger, Faiskola út 15.
Telefonszám: 
+36 36 429-612 120-as mellék
E-mail cím: 
renata.nagy@hkik.hu

Nagyné Telek Brigitta

Munkahely: 
Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Beosztás: 
pályaorientációs adminisztrátor, gyakorlati képzőhely ellenőrzési referens
Cím: 
3200 Gyöngyös, Fő tér 7. mfsz 1.
Telefonszám: 
(36) (37) 600-075
(20) 286-4542
E-mail cím: 
brigitta.telek@hkik.hu

Szabados Lívia

Munkahely: 
Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Beosztás: 
Vizsgadelegáló munkatárs
Cím: 
3000 Hatvan, Horváth Mihály út 18.
Telefonszám: 
(36) (37) 540 - 968
(20) 259-9340
E-mail cím: 
livia.szabados@hkik.hu