Ágazati alapoktatás és vizsga

Frissítve: 2020.12.03.

2020. szeptember 1-jétől a tanulmányaikat – 2020. május 31-ét követően létesített tanulói jogviszonyban – megkezdő tanulók már az új képzési rendszer szerinti oktatásban vesznek részt. Az ágazati alapoktatást követően, a sikeres ágazati alapvizsga után a tanulók szakirányú oktatása elsősorban – kamarai támogató tevékenység alapján – duális képzőhelyen folyhat szakképzési munkaszerződéssel.


Ágazati alapoktatás

Az ágazati alapoktatás a szakképzés új rendszerében jelenik meg. Az adott ágazathoz tartozó szakmák tekintetében a – jellemzően ötéves – technikumban az első két évben, a – jellemzően hároméves – szakképző iskolában az első egy évben széles körű ágazati alapismeretekre tesznek szert a tanulók, amelyet ágazati alapvizsga zár le. Ez jogosulttá teszi a tanulót a szakirányú oktatásba való belépésre és a szakképzési munkaszerződés megkötésére. A közös alapozás átjárhatósági lehetőséget biztosít szükség esetén a technikum és a szakképző iskola között. A konkrét szakmát technikumban a 10. évfolyam végén, szakképző iskolában a 9. évfolyam végén, az adott ágazat sajátosságainak megismerését követően választja ki a tanuló.

Ágazati alapvizsga
Az ágazati alapvizsga állami vizsga, amely a tanulónak, illetve a képzésben részt vevő személynek az adott ágazatban történő munkavégzéshez szükséges szakmai alaptudását és kompetenciáit országosan egységes eljárás keretében méri. A tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy az ágazati alapoktatás elvégzését követően
tehet ágazati alapvizsgát.

 

Az ágazati alapoktatás magában foglalja az adott ágazat közös szakmai tartalmait a képzési és kimeneti követelményekben meghatározottak szerint. Az ágazati alapoktatás kizárólag szakképző intézményben szervezhető meg.

Ágazati alapoktatást:

  • a technikum kilencedik és tizedik évfolyamán,
  • szakképző iskolában a kilencedik évfolyamon,
  • kizárólag szakmai vizsgára történő felkészítésben (érettségi végzettséggel, valamint második szakmatanulás esetében beszámítás, felmentés nélkül) a szakmai oktatás első félévében kell megszervezni.

Az ágazati alapoktatást a szintén a szakképző intézményben szervezett ágazati alapvizsga zárja. Az ágazati alapvizsga állami vizsga, amely a tanulóknak az adott ágazatban történő munkavégzéshez szükséges szakmai alaptudását és kompetenciáit országosan egységes eljárás keretében méri. (Hasonlóan a korábbi szintvizsgához) Az ágazati alapvizsga az adott ágazatba tartozó valamennyi szakma tekintetében azonos szakmai tartalmát a képzési és kimeneti követelmények határozzák meg.
Az ágazati alapvizsgát a szakképző intézmény szervezi. (A szintvizsgát korábban a gazdasági kamara szervezte.) Az ágazati alapvizsga lebonyolítására a tanulmányok alatti vizsga szabályait kell alkalmazni. A vizsga elnökét a területileg illetékes gazdasági kamara delegálja, a vizsgabizottság többi tagja a szakképző intézményben
dolgozó oktatók közül kerül felkérésre. Az ágazati alapvizsga teljesítése az év végén adott bizonyítványba bejegyzésre kerül, ez meghatározott munkakör betöltésére való alkalmasságot is igazol. A tanulók a sikeres ágazati alapvizsgát követően a szakképző intézményben külön felvételi eljárás nélkül folytathatják tanulmányaikat azzal, hogy az általuk választott szakmáról az ágazati alapoktatás során az igazgató által meghatározott időszakon belül kell nyilatkozniuk. A sikertelenül vizsgázó tanulók magasabb évfolyamra nem léphetnek.
Nem kell ágazati alapvizsgát tennie és az ágazati alapvizsga eredményét sikeresnek kell tekinteni annak, aki korábbi tanulmányai, előzetesen megszerzett tudása, illetve gyakorlata beszámításával vesz részt a szakmai oktatásban, ha beszámított előzetes tudása magában foglalja az ágazati alapvizsga követelményeit. Ez azt jelenti, hogy ezzel a beszámítással ágazati alapvizsga nélkül is elkezdhető a szakirányú oktatás.

További információért keresse kollégáinkat!

Némethné Török Noémi

Munkahely: 
Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Beosztás: 
főkönyvelő, számvitel és projektpénzügy
Cím: 
3300 Eger, Faiskola u. 15.
Telefonszám: 
+ (36) (36) 429 - 612 114-es mellék
E-mail cím: 
noemi.torok{#}hkik.hu

és

Nagy Renáta

Munkahely: 
Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Beosztás: 
Duális képzési tanácsadó
Cím: 
3300 Eger, Faiskola út 15.
Telefonszám: 
+36 36 429-612 120-as mellék
+36 20 480 - 4182
E-mail cím: 
renata.nagy@hkik.hu