Elektronikus fizetési lehetőségek

2020.12.02.

Több megoldás közül is választhatnak az online kasszát használó kereskedők, hogy megfeleljenek a törvényi előírásoknak, miszerint a következő évtől biztosítaniuk kell az elektronikus fizetés lehetőségét. Felhívjuk a figyelmet, hogy ez nem egyenlő a bankkártya elfogadás biztosításával!

 

A kereskedők egyszerűbb megoldásokkal is megfelelhetnek az előírásnak, például a hagyományos átutalás lehetőségének biztosításával. Megoldást jelenthet a bankkártyák vagy a telefonos fizetés elfogadása: ekkor úgynevezett POS terminált kell rendszeresítenie az üzletnek.  Már elérhető olyan technológia is, amely a kereskedő mobiltelefonját teszi alkalmassá az érintős kártyák leolvasására. Ugyanakkor mobilszolgáltatók is biztosítanak olyan eszközt, amelynek használatával megoldható a kártyás fizetés (mPOS). A legelterjedtebb fizetési mód a kártyás fizetés, azonban rendelkezésre áll az azonnali fizetés lehetősége is, amelynek technikai megvalósítása egy adott üzletben minimális tárgyi befektetést igényel. Ennek is több megoldása van, a hagyományos átutalástól kezdve a QR kód generálásán át a másodlagos azonosítók (mobilszám, e-mail cím, amit másodlagos azonosítóként a kereskedő hozzárendelt a bankszámlához) megadásáig. A pénzügyi kormányzat abban bízik, hogy hamarosan lesznek olyan gyors és biztonságos, az azonnali fizetésen alapuló mobiltelefonos alkalmazások, amelyek – szem előtt tartva az adatbiztonságot – megkönnyíthetik majd a fizetést.

Jelenleg hatvanezer olyan kereskedő szerepel a nyilvántartásban, amely online kasszát használ, azonban kizárólag készpénzt fogad el.  A pénzügyminisztérium szerint a szabályozás több szempontból is előnyös a magyar gazdaságra nézve: azon túl, hogy vásárlók kényelmét is szolgálja, az elektronikus fizetés hasznos lehet a feketegazdaság ellen, az intézkedés több tízmilliárd forinttal csökkentheti a készpénzhasználatot. Ez a mostani járvánnyal terhelt időszakban kiemelt fontossággal bír.

Például most már minden vállalkozás és egyéni vállalkozó is köteles a kiállított számláit beküldeni a NAV-nak, ami szintúgy egy online felületen történik. Azonban fontos tudni, ez nem online pénztárgép! Minden vállalkozás beküldi ugyan online a számláit, de ettől nem mindenki használ online pénztárgépet is.

 

A jogszabály szerint általánosságban elmondható, hogy: 
•    gyógyszertárak,
•    autó- és motorszerelők és alkatrész kereskedők, 
•    taxisok, 
•    éttermek, kocsmák, büfék, szórakozóhelyek, 
•    szállodák, panziók, 
•    pénzváltók, 
•    plasztikai sebészeti rendelők, 
•    mosodák és ruhatisztítók
•    uszodák, edzőtermek, wellness szolgáltatók,
•    webáruházak,
•    utazási irodák, 
•    kölcsönzők és
•    kiskereskedők
kötelesek elektronikus fizetés elfogadást biztosítani vevőik számára. 

 

Ha a kártya elfogadást válaszjta

Költségek, amikre figyeljen!

A terminált jellemzően nem megvásárolja, hanem bérbe veszi a szolgáltatótól, aki azt üzemelteti, szükség esetén szervizeli, ezért cserébe bérleti díjat kell fizetnünk. Ez mégsem szükségszerű, épp ezért sok esetben fel sem számolják azt. Érdemes megkérdezni, mert terminálonként akár 10 ezer forint is lehet havonta a bérleti díj, így pedig egy kisebb üzletnek már önmagában sem éri meg egy ilyen terminált bérelni.

Sok szolgáltató megvásároltatja a terminált ahelyett, hogy bérleti díjat kérne tőlünk. Javasoljuk, hogy kérdezzenek utána, hogy milyen feltételek mellett mekkora ez a díj, mert 10 ezer forinttól akár több százezer forintig terjedhet ez az összeg.

Találhatunk olyan szolgáltatót, aki felszámol külön telepítési díjat, akár 10 ezer forintot is, így érdemes biztosra menni, és ezt is megkérdezni az értékesítőtől. Jellemzően az egész folyamat nem tart tovább néhány percnél, tehát ez egy nagyon gyors és egyszerű folyamat, az alapszolgáltatás része, ezért nem tűnik jogosnak az ezért felszámított plusz költség.

Több szolgáltatónál is létezik egy úgynevezett minimum forgalmi elvárás, ami lényegében azt határozza meg, hogy mekkora forgalmat kell egy terminálon bonyolítanunk ahhoz, hogy azt megtarthassuk. Célszerű olyan szolgáltatót választani, ahol nincsen minimum elvárás, mert ezzel kisvállalkozásként csak magunk ellen dolgozunk, plusz terhet vállalva.

Minden szolgáltató számít fel tranzakciónkkénti költséget, amit minden egyes vásárlás után fizetnünk kell. Figyelni leginkább arra érdemes, hogy olyan szolgáltatót ne válasszunk, ahol a forgalmi díj 1%-nál magasabb. Egyes szolgáltatóknál, például a Fizetési Pontnál ezt jóval olcsóbban megúszhatjuk.
 

Elektronikus fizetési lehetőségek, eszközök a teljesség igénye nélkül

Kártya elfogadások POS terminál üzemeltetésével pl:

OTP bank POS terminál, 

Erste Bank POS terminál,  

Fizetési pont POS terminál,

Fizetési Pont  

Jelenleg a Fizetési Pont az egyetlen szolgáltató a piacon, ahol még igénybe vehetjük azt a vissza nem térítendő 80.000 Ft-os állami támogatást, amit a termináligénylésre kínálnak. Most kedvezményt kínálnak a kamarai tagoknak-ennek keretében az első 6 hónapban a számlavezetés teljes díját elengedik.  Részletekről IDE KATTINTVA tájákozódhat.

 

Kártya elfogadás másként (más eszközzel, vagy  akár mobiltelefonnal):

SumUp  

OTP SimpleBusiness

Mastercard kártyaelfogadási megoldásait IDE kattintva tekintheti meg.