Mit gondolnak a fiatalok a klímaváltozásról?

Az Energiaklub öt alkalommal látogatott el óbudai középiskolákba, hogy megismerje a gimnazista korosztály hozzáállását, tettrekészségét és aggályait az éghajlatváltozással kapcsolatban.

2019. december és 2020. január folyamán a készülő óbudai klímastratégiához gyűjtöttek anyagot: arra voltak kíváncsiak, vajon a felnövekvő generáció mennyire érdeklődő és tájékozott, mennyire lehet majd számítani rájuk az éghajlatváltozás mérséklését és az alkalmazkodást elősegítő intézkedések végrehajtása során. Összesen 135 diákkal kerülek kapcsolatba, közülük negyvennel egész napos program keretében dolgoztak együtt, míg a többiekkel 4 csoportban, 1-1 osztályfőnöki óra keretében dolgozták fel a témát.

Két csoporttól asszociációs játék keretében kaptak képet arról, hogy milyen fogalmakat társítanak az éghajlatváltozás fogalmához, az eredményeket szófelhőben összesítettük:

A megkérdezett három csoportban a fiatalok 25-30%-a érzi a saját bőrén az éghajlatváltozást. Ugyanakkor két csoportban is mindenki kivétel nélkül súlyos problémának véli ezt, amivel mindenképpen foglalkozni kell (a másik két csoportban csak 20-50% gondolta így). Ennél lényegesen kevesebb, csak 20-25% az éghajlatváltozás miatt aggódók aránya a kérdezett csoportokban.

Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban 40 diák részvételével arra is keresték a választ, hogy a probléma megoldásában milyen felelőssége és feladata van a nemzetközi szervezeteknek, az egyes országoknak, az önkormányzatoknak, a tudomány/technológia területén aktív szereplőknek és nem utolsó sorban a magánembereknek. A fiatalok jól beazonosítottak néhány kiemelkedően fontos területet, amire a helyi klímastratégia is biztosan kitér:

Minden csoporttól kérték, hogy tegyenek egyéni elhatározást az éghajlatváltozás lassítása, a legsúlyosabb hatások elkerülése érdekében. Öröm volt látni az elhatározásokat, amik nagyrészt a (víz, étel, elektromos áram) pazarlásról való lemondás, a klímabarát közlekedés és étrend (kevesebb hús, tejtermék), valamint a hulladék témára fókuszáltak.

Az Energiaklub köszöni a programot befogadó középiskolák (Kerék Általános Iskola és Gimnázium; Alternatív Közgazdasági Gimnázium) és a pedagógusok együttműködését!

 

Forrás: https://www.energiaklub.hu/hirek/mit-gondolnak-a-fiatalok-a-klimavaltozasrol-4739

Vízer Zoltán

Workplace: 
Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Position: 
fejlesztési igazgató
Address: 
3300 Eger, Faiskola u. 15.
Phone number: 
+ (36) (36) 429 - 612 110 mellék
+ (36) (20) 970-7788
E-mail address: 
zoltan.vizer{#}hkik.hu