A héten indul a szegények bankja a Raiffeisen BankbanMegjelent: 2010.09.06. | Kategória: Heves Megye
Két és fél év alatt 400 millió forint kölcsönt helyeznének ki e kísérleti program keretében. A Raiffeisen Bank által nyújtott hitelből mintegy négyszáz vállalkozás indulhat el. » Szerdától igényelhető beruházási hitel a Széchenyi kártyával, melynek maximális összege 50 millió forintMegjelent: 2010.09.03. | Kategória: Magyarország
A kis- és középvállalkozások finanszírozásának támogatására a kormány a Széchenyi Kártya Program kibővítéséről döntött korábban, az évek óta sikeresen működő folyószámla hitel mellett 2010. augusztus elseje óta forgóeszköz, 2010. szeptember 1-jétől beruházási hitel felvételére van lehetőség, 2011. január elsejétől pedig - a tervek szerint - indul a pályázaton elnyert forrásokhoz az önerőt biztosító finanszírozás is » A Gépipari Klaszter a Farmer-Expo-nMegjelent: 2010.08.31. | Kategória: Magyarország
A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által menedzselt Gépipari Klaszter, többek között a Hevesgép Mezőgazdasági Gépgyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., valamint az EgerFood – Egri Regionális Tudásközpont mellett részt vett a XIX. Farmer-Expo-n. » Négy ász a Széchenyi Kártya programbanMegjelent: 2010.08.30. | Kategória: Magyarország
Szeptember 01-től l igényelhető a Széchenyi Beruházási Hitel a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara városi irodáiban
2010. augusztus 2-án már elindult a Széchenyi Kártya Program egyik új Konstrukciója, a Széchenyi Forgóeszköz Hitel. Szeptember 01-től útjára indul a Széchenyi Beruházási Hitel
A miniszterelnök júniusban ismertetett 29 pontos gazdasági akciótervében jelentette be, hogy a tervek között szerepel a Széchenyi Kártya felhasználási körének szélesítése, mely egy hónap múlva, július 7-én kormányhatározatban is megjelent. Ennek első eleme a Széchenyi Forgóeszköz hitel, mely a vállalkozások hitelportfóliójának racionalizálásában, piacaik megtartásában, bővítésében nyújt segítséget.
.
» Fórum a vállalkozásoknak a hatvani kistérségbenMegjelent: 2010.08.31. | Kategória: Heves Megye
Meghívó
a 2010. augusztus 30-án (hétfőn) 1500 órakor a Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület székhelyén (Hatvan, Balassi Bálint u. 3.) tartandó fórumra, melynek témája:
- Széchényi Hitel Program új elemei
- Aktuális információk a LEADER programról » Gyereknevelés: mire futja egy keresetből?Megjelent: 2010.08.27. | Kategória: Magyarország  Egyetemista koráig egy családnak átlagosan évi 1,25 millió forintjába kerül egy gyerek. Erre két szülő – fejenként bruttó 210 ezer forintos – átlagkeresetéből még úgy-ahogy telik, de hogy boldogul a család, ha az egyikük keresőképtelenné válik? » Vállalkozó barát hatósági ellenőrzésekMegjelent: 2010.08.24. | Kategória: Heves Megye
A kkv-k számára "kézzel fogható" enyhítést jelent az, hogy 2011. január elsejétől a szakhatóság - kivéve az adó- és vámhatóságot - az első esetben figyelmeztetést alkalmazhat, és nem szabhat ki bírságot. A fideszes Szatmáry Kristóf által benyújtott törvénymódosító javaslatot július 22-én fogadta el a parlament .
» Pályakezdők előnye: Start-kártyaMegjelent: 2010.08.24. | Kategória: Magyarország
Lezajlottak az érettségik, a diplomaosztók, - sokaknak aktuális kérdés lett az álláskeresés. A pályakezdők jó, ha tudják, hogy elhelyezkedési esélyeiket nagyban növelhetik ha időben jelzik a leendő munkáltató felé, hogy START- kártyára jogosultak. » A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályaiMegjelent: 2010.08.24. | Kategória: Magyarország
A természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony szabályairól 2010. augusztus 15. napjától a 2010. évi XC. törvény rendelkezik. Ezen APEH tájékoztató az új szabályok megismeréséhez és értelmezéséhez kíván segítséget nyújtani. » Itt a gazdasági csomag - csökkenő társasági adóvalMegjelent: 2010.08.24. | Kategória: Észak-Magyarországi régió
Augusztusban megszűnik a jelzálogalapú devizahitelezés az ingatlanokra vonatkozóan, visszamenőlegesen csökken a társasági adó, szeptemberben pedig a közszférában életbe lép a bérplafon, és különadót kell fizetniük a bankoknak - egyebek mellett ezt tartalmazza a Schmitt Pál államfő által aláírt gazdasági és pénzügyi törvénycsomag. » | APEH 1017: az adófizetők nyerőszámaMegjelent: 2010.09.03. | Kategória: Magyarország
A különféle adók és járulékok fizetése során nem csupán késedelmes fizetésbe eshetünk, hanem könnyen hibázhatunk is például az adó elutalásánál. Ekkor sok esetben az adózók véletlenül az állami adóhatóság téves számlájára utalnak, melynek következtében egyes adónemekből túlfizetésük lesz, másoknál meg hátralékuk keletkezik.
» Helyi árut helyi fogyasztóknak!Megjelent: 2010.09.03. | Kategória: Heves Megye
Szeptember 15-én lépett életbe az a jogszabály, mely alapján közbeszerzés nélkül, közvetlenül a helyi termelőktől vehetnek majd nyers húst, zöldséget, gyümölcsöt a közétkeztetést végző intézmények.
» Az egyszerűsített foglalkoztatásMegjelent: 2010.08.27. | Kategória: Heves Megye
Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvényre, mely a Magyar Közlöny 118. számában jelent meg. A jogszabály a 2010. tavaszán hatályba lépett rendelkezéseket módosítja.
Az alábbiakban az egyszerűsített foglalkoztatással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat tekintheti át. » Iskolakezdési támogatásMegjelent: 2010.08.27. | Kategória: Magyarország
A béren kívüli juttatások között kedvelt elem az iskolakezdési támogatás. A támogatás adózási szabályai 2010. január 1-től megváltoztak, ezért a következőkben röviden összefoglaljuk az ilyen jogcímen adott munkáltatói juttatások adózására vonatkozó legfontosabb szabályokat. » IMF-saga, drámai fordulat, kommunikációs baki - Magyarország külföldrőlMegjelent: 2010.08.30. | Kategória: Magyarország
Az elemzők, és a külföldi szaklapok többsége újabb kommunikációs hibának tartja a mostani IMF-ügyet, s kíváncsian várják a folytatást.
Viszonylag nagy az egyetértés a legnagyobb európai hitelintézetek elemzői, és a vezető gazdasági lapok között az elmúlt két nap magyarországi eseményeivel kapcsolatban. A legtöbben úgy vélik, hogy a „kormányzat újabb kommunikációs baklövésének” lehettünk tanúi, s igen valószínű, hogy az „IMF-saga” még korántsem ért véget. » Hét magyar bank direkt zaklatja és túlfinanszírozza ügyfeleit. Itt a feketelista:Megjelent: 2010.08.27. | Kategória: Magyarország  A Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodája összeállította azoknak a bankoknak a listáját, amelyek a pénzügyi válság alatt sem változtattak hitelezési, ill. válságkezelési magatartásukon, nem felelnek meg a Banki Etikai Kódex követelményeinek, attól jelentősen eltérnek. Eszerint a Raiffeisen Bank a Butár Kft.-vel, az Aegon, az AXA, a Cetelem, Provident, az Athlon és a Ká-Pé Hitel Zrt. került a feketelistára » Svájcifrank-hitelek: a remény hal meg utoljáraMegjelent: 2010.08.26. | Kategória: Magyarország 
Beavatkozik a svájci központi bank a frankerősödés ellen, magához tér az amerikai és az európai gazdaság, kamatot emelnek a magyar jegybankárok, kiegyensúlyozottabb lesz a magyar kormány kommunikációja és optimistán tekintenek a jövőbe a globális piaci befektetők - mindennek egyszerre kellene teljesülnie ahhoz, hogy teljesen nyugodtan alhassanak a svájci frankban eladósodott magyar hitelesek.
» Pénzügyi segítség kezdő vállalkozásoknak a Raiffensen BanknálMegjelent: 2010.08.25. | Kategória: Heves Megye
A program lényege, hogy a Raiffeisen Bank (szociális felelősség vállalási programja keretében) kis összegű, fix kamatozású, rövid lejáratú hiteleket nyújt biztosíték nélkül a KP által felkészített és a legális gazdaságban működni kívánó ügyfeleknek. » Aggódik a biztos a pozitív adóslista miattMegjelent: 2010.08.24. | Kategória: Magyarország  Jóri András a hitelinformációs nyilvántartások állami kezelésbe vételét kezdeményezte a jogalkotónál. Az utóbbi hónapokban megkezdődött a negatív lista mellett üzleti alapon működő, a jó adósokról is adatokat tároló nyilvántartások kiépítése pénzügyi vállalkozások által. Ezen rendszerek látszólag a hiteladósok önkéntes hozzájárulásán alapul. Az önkéntes hozzájárulást azonban kérdésessé teszi a felek közötti gazdasági erőegyensúly hiánya; így valójában az állampolgárok alkotmányos jogainak korlátozása lesz az eredmény, a banki szféra szereplői által, állami kontroll nélkül.
» |