Nagy érdeklődés mellett zajlott november 11-én a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozói konferenciája, amely az emberi teljesítmény és a digitalizáció kapcsolatát állította középpontba. A rendezvénynek az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Líceumi kápolnája adott méltó otthont.
A programot File Sándor Pál, a HKIK főtitkára nyitotta meg, aki köszöntőjében hangsúlyozta: a kamara célja, hogy a vállalkozásokat ne csak információval, hanem inspirációval is erősítse. Reményét fejezte ki, hogy a konferencia hozzájárul a gazdasági együttműködések, a tudásmegosztás és az egymást támogató vállalkozói közösség további erősödéséhez.
A konferencia előadói a jövő kihívásaira és lehetőségeire kínáltak gondolatébresztő válaszokat:
- Kánai András, jövőkutató és mesterséges intelligencia szakértő, előadásában a gyorsan változó világ új üzleti modelljeit mutatta be, hangsúlyozva, hogy a technológia nem helyettesíti, hanem új szerepbe helyezi az embert.
- Csikós-Nagy Katalin, fluktuációkezelő partner és a Megtartás című könyv szerzője, arról beszélt, hogy a jövő sikeres vállalkozásai nemcsak versenyképes fizetést kínálnak, hanem értékközpontú vezetést és emberi figyelmet is. Katalin és cége, a HR-Evolution Kft. idén immár negyedik alkalommal bonyolította a régió egyik legfontosabb munkaerőpiaci kutatását, a bér benchmark felmérést a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében és támogatásával. A konferencián beszámolt róla, hogy ez a közös projekt 2022 óta biztosít évente egyszer megbízható adatokat és összehasonlítható trendeket a megye meghatározó foglalkoztatóinak a vármegyében a feldolgozó ipari, gépipari szektorban működő, jelentős foglalkoztatók részvételével feltárva az aktuális munkaerőpiaci trendeket, tendenciákat, hogy ezzel támogassuk a bérpolitikai és HR-stratégiai döntéseiket. A 2024-es felmérésben 25 gazdaságilag meghatározó közép- és nagyvállalat működött közre.
Kánai András, jövőkutató és mesterséges intelligencia szakértő
Csikós-Nagy Katalin, fluktuációkezelő partner
- Dr. Szántó Linda, a DigitalTech EDIH szakértője, bemutatta, milyen térítésmentes szolgáltatások segítik a kis- és középvállalkozásokat a digitalizáció, a mesterséges intelligencia és a kiberbiztonság területén.
- Szőnyi Ferenc, világrekorder ultratriatlonista, saját példáján keresztül bizonyította, hogy a határokat nem a technológia, hanem a gondolkodásunk szabja meg – ő maga 45 nap alatt kerékpározta át Kanadát, 12 500 kilométeren keresztül.
- Dr. Aczél Petra, kommunikációkutató, a Széchenyi István Egyetem professzora, arról beszélt, hogy a jövő bajnokai azok lesznek, akik emberi készségeiket – együttműködést, kritikai gondolkodást és rezilienciát – képesek fejleszteni és tudatosan alkalmazni.
Dr. Szántó Linda, a DigitalTech EDIH szakértője
Szőnyi Ferenc, világrekorder ultratriatlonista
Dr. Aczél Petra, kommunikációkutató, retorikus
Dr. Aczél Petra, kommunikációkutató, retorikus
A konferencia előadásai közös üzenetet fogalmaztak meg:
a mesterséges intelligencia korában a fenntartható versenyelőnyt már nem a technológiai fejlettség, hanem az emberi alkalmazkodóképesség, a belső stabilitás és az értékalapú döntéshozatal biztosítja.
A gyorsan változó környezetben a vállalkozásoknak folyamatos újratervezésre van szükség – ahogy elhangzott, „három hónap az új ötéves terv.”
A siker kulcsa ma már nemcsak a stratégia, hanem a realisztikus optimizmus, a mentális rugalmasság és a közösségi gondolkodás.
A HKIK célja, hogy olyan szakmai fórumokat teremtsen, ahol az üzleti világ szereplői inspirálódhatnak, tudást cserélhetnek és együtt kereshetik a fejlődés új irányait.
A vállalkozói konferencia bebizonyította: a digitalizált világban az ember marad a legfontosabb erőforrás.
A Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara kéri a konferencián résztvevők visszajelzéseit és reflexióit, hogy a jövőben is a vállalkozói igényekre szabott, sikeres együttműködéseket és programokat valósíthassunk meg.
Várjuk a véleményeket és tapasztalatokat – építsük együtt a közös jövőt!
