Híreink

Megjelent a közúti közlekedési bírságokat érintő rendeletmódosítás
A Magyar Közlöny 2025. évi 33. számában kihirdették a Kormány 51/2025. (III. 24.) rendeletét, amely a közúti árufuvarozás és személyszállítás bírságolási szabályainak módosítását tartalmazza. A változások célja az uniós jogharmonizáció teljesítése, többek között a heti pihenőidő és a menetíró készülékek adatrögzítésére vonatkozó előírások pontosítása.

Kötelező tájékoztatás az élelmiszerár-csökkentésről
A Magyar Közlöny 2025. évi 32. számában megjelent rendelet előírja a kereskedők számára, hogy egységes tájékoztató táblákat helyezzenek ki az élelmiszerár-csökkentési intézkedésekkel kapcsolatban.
A hipermarketek, szupermarketek és diszkontok kötelesek az üzleteik bejáratánál és a termékek mellett meghatározott méretű információs táblákat elhelyezni. Az online kereskedőknek ugyanezeket az információkat honlapjukon kell megjeleníteniük.

Megjelent a „Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban” című felhívás
2025. március 24-én Szabados Richárd államtitkár a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy új támogatási lehetőség nyílik a leghátrányosabb régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások számára. A felhívás keretösszege 50 milliárd forint, mely EU-s társfinanszírozással valósul meg.

Karriernap az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen – Kapcsolatok, Lehetőségek és Jövőkép
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tavaszi Karriernapja 2025. március 25-én került megrendezésre az egri Líceum Dísztermében, amelyen a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara is részt vett. Az esemény célkitűzése, hogy segítse a hallgatókat a munkaerőpiacon való eligazodásban és kapcsolatépítésben. Az esemény kiváló lehetőséget biztosított a diákok számára, hogy találkozzanak különböző vállalatok és szervezetek képviselőivel, valamint részt vegyenek szakmai előadásokon.

A Heves vármegyei Örökség Alkotóműhely bemutatója a Lengyel–magyar barátság napján
Március 21-én a Lengyel–magyar barátság napján Katrics Krisztina, a kamara kézműipari alelnöke vezette a Szivárvány Kultúrpalotában tartott összérzékszervi divatbemutatót. Az eseményen az Örökség Alkotóműhely hímzett ruháit tekinthették meg a két ország előljáróinak hölgy tagjai.

Új csomagolási rendelet: Készüljön fel a vállalkozása a szabályozás változásaira!
Kihirdették az új Csomagolási Rendeletet, amely az Európai Unió környezetvédelmi céljaival összhangban szigorú előírásokat vezet be a csomagolások életciklusára vonatkozóan. Az új szabályozás a csomagolási hulladék csökkentésére és újrahasznosítására összpontosít. A vállalkozásoknak 18 hónapjuk van felkészülni a 2026. augusztusi határidőre.

Jelentkezzen KERESKEDELEM tematikájú tanulmányútra!
A Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 2025. május 25-31. között tanulmányutat szervez Milánóba, amely kiváló tapasztalatszerzési lehetőség minden olyan gyakorlati képzéssel foglalkozó szakember számára, akik a kereskedelem és logisztika különböző területein (nagykereskedelem, kiskereskedelem, webáruházi értékesítés) területén tevékenykednek, és érdekli a fenntarthatóság, a helyi termelői közösségek témája, és szeretne a témában nemzetközi tapasztalatokat szerezni.

Már elérhető a Demján Sándor Program összes támogatási eleme
A Demján Sándor Program 8+1 akciópontja azzal a céllal került meghirdetésre, hogy direkt vagy indirekt módon segítse a KKV-kat – ismertette Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.

Női üzeti reggeli a ChatGPT gyakorlati alkalmazásáról
Szerdán ismét megrendezésre került a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara női üzleti reggelije, amely ezújttal egy rendkívül aktuális témát járt körbe: az üzleti szövegírás és a mesterséges intelligencia kapcsolatát. A rendezvényen Nagy Kata kommunikációs szakértő segített a résztvevőknek megismerkedni a ChatGPT lehetőségeivel.

Kötelező kamarai hozzájárulás befizetési határideje: 2025. március 31.
A Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara tájékoztatja a vállalkozásokat, hogy a kötelező kamarai hozzájárulás megfizetésének a határideje március 31.
Eseményeink
Pénz és forrás – Pályázati tájékoztató rendezvénysorozat – Eger
A Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozásfejlesztési programja részeként Pénz és forrás címmel tájékoztató rendezvénysorozatot szervez azzal a céllal, hogy a vállalkozások megismerjék az aktuális pályázati lehetőségeket, hiteltermékeket és egyéb forráslehetőségeket.
Anyagismereti workshop a textilek világában
Egy interaktív workshopra invitáljuk, amely különleges lehetőséget ad arra, hogy még jobban megértse a textilek valódi tulajdonságait, megismerje az új anyagtípusokat, megtudja hogyan válassza ki a legjobbat ahhoz, hogy a mai divatnak, igényeknek megfelelő ruhákat készíthessen, melyik anyag milyen stílushoz illik, az egyes textíliákatt mire tudja használni, nem csak ruhakészítésnél, hanem akár lakberendezésnél, dekorációknál, kézműves textiltermékek készítésénél.
Tisza-tavi turisztikai teadélután a mesterséges intelligencia jegyében
Szálláshelyet üzemeltet? Éttermet, cukrászdát, ajándékboltot vagy kézműves műhelyt vezet? Túraszervezéssel, helyi termékek értékesítésével vagy turisztikai attrakciók működtetésével foglalkozik? Szeretné megtudni, hogyan segítheti a mesterséges intelligencia a vállalkozás fejlesztését? Hatékony eszközöket és ötleteket mutatunk be, amelyeket akár már másnap alkalmazhat, hogy növelje vállalkozása hatékonyságát és versenyképességét.
Mesterséges intelligencia a vállalkozások szolgálatában Hatvanban
Microsoft 365 Copilot és Heimdal esemény célja, hogy bemutassa a Microsoft legújabb mesterséges intelligencia (AI) asszisztensét és az általa kínált szolgáltatásokat, valamint az aktuális IT biztonsági trendeket. A rendezvény során valós példákon keresztül mutatjuk be, hogyan segítheti a Microsoft 365 Copilot a mindennapi munkát, és milyen feladatokat tud elvégezni helyettünk az AI asszisztens. Emellett a Heimdal előadás során értesülhet a legújabb IT biztonsági trendekről, a közelmúlt leghíresebb zsarolóvírus támadásairól és azok tanulságairól, valamint a NIS2 megfelelés elősegítésére szolgáló technológiai megoldásokról.
Pénz és forrás – Pályázati tájékoztató rendezvénysorozat – Gyöngyös
A Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozásfejlesztési programja részeként Pénz és forrás címmel tájékoztató rendezvénysorozatot szervez azzal a céllal, hogy a vállalkozások megismerjék az aktuális pályázati lehetőségeket, hiteltermékeket és egyéb forráslehetőségeket.
Pénz és forrás – Pályázati tájékoztató rendezvénysorozat – Hatvan
A Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozásfejlesztési programja részeként Pénz és forrás címmel tájékoztató rendezvénysorozatot szervez azzal a céllal, hogy a vállalkozások megismerjék az aktuális pályázati lehetőségeket, hiteltermékeket és egyéb forráslehetőségeket.
Hatvan, Heves Vármegye 3000 Magyarország
Beauty Day 2. Szépítészeti Szolgáltatók Napja
Új trendek, kulisszatitkok, fejlődés, megújulás, nyitottság, lendület, hatékonyság, energia, tudatosság, sokszínűség, varázslat, szépség, praktikum, brandépítés, siker, social media
mindez egy napon egy helyen a szépségipari szakmák napján! Figyelje honlapunkat! Részletes programunk hamarosan!
Vállalkozásfejlesztő workshop a mesterséges intelligencia jegyében
A mesterséges intelligenciával működő technológiák új lehetőségeket nyitottak meg a vállalkozások számára, függetlenül attól, hogy valaki egyszemélyes vállalkozó, szabadúszó, vagy több száz alkalmazottat irányít. Ha szeretné megtudni, hogyan segítheti a mesterséges intelligencia a vállalkozás fejlesztését, jöjjön el workshopunkra, ahol hatékony eszközöket és ötleteket mutatunk be, amelyeket akár már másnap alkalmazhat, hogy növelje vállalkozása hatékonyságát és versenyképességét.
Pályázatok
Trendition
Öltözködés határok nélkül

Open Doors
Nyitott kézműves műhelyek útja

Nők a munka világában
Heves vármegye
Erasmus + KA1 Mobilitási Projektek
Mobilitási pályázatok
Erasmus+ KA2 Stratégiai Partnerség
Karrier a szakképzésben