A Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szakmai napot szervezett vállalatok, vállalkozások tulajdonosai és vezetői számára a Hotel Eger & Parkban 2024. szeptember 17-én, „A mesterséges intelligencia, a robotika és a kiberbiztonság hatásai a vállalkozások mindennapjaira” címmel. A programon az előadások mellett egy LEGO-t válogató robotot és egy karjelzéseket megtanuló robotot is megtekinthettek a résztvevők.


A konferenciát File Sándor, a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára nyitotta meg és ismertette a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) negyedéves konjunktúravizsgálata részeként elvégzett kutatás eredményeit. A hazai cégek 12 százaléka már alkalmazza, további 22 százaléka pedig tervezi bevezetni a mesterséges intelligencián (MI) alapuló eszközöket a munkafolyamataiba. Éllovasnak a nagyvállalatok (65%) és a szolgáltató cégek (44%) tekinthetőek, az MI technológiákat leggyakrabban marketing és folyamatautomatizálási céllal használják. Az alkalmazás legjelentősebb akadályait a képzett munkatársak és az új technológiák ismeretének hiánya, valamint azok vállalati működésbe integrálásának nehézségei jelentik. A használati mintázatot jelentősen befolyásolja az, hogy a cégvezető alkalmazza-e személyesen az intelligens technológiai megoldásokat. Köszöntőjében kitért arra is, hogy milyen AI-alapú kompetenciákkal érdemes rendelkeznie a holnap vállalkozásának.
Fecht Szilárd Dávid az AI EDIH szakmai vezetője bemutatta, hogy milyen segítséget tud nyújtani az AI EDIH a vállalkozások számára a mesterséges intelligencia adaptálására. Az AI EDIH szakemberei elvégzik a cégek MI-érettség vizsgálatait, roadmap-et készítenek az ötleteken át az innovációig, valamint oktatást, workshopokat és gyakorlati bemutatókat tartanak, továbbá segítenek forrást találni a megvalósításhoz.

Tordai Balázs, a DigitalTech EDIH ágazati digitalizációs szakértője
Térítésmentes felkészülés – avagy hol van a digitális kutya elásva címmel tartotta meg előadását Tordai Balázs, a DigitalTech EDIH ágazati digitalizációs szakértője, melyben kitért az EDIH-ek (Európai Digitális Innovációs Hub-ok Hálózata) szerepére és röviden ismertette az 5 Magyarországon működő EDIH-et, amelyek az Agrár EDIH, Adat EDIH, DigitalTech EDIH, HPC EDIH, Mesterséges Intelligencia EDIH. A DigitalTech EDIH szolgáltatásai térítésmentesen vehetők igénybe a regisztrációt követően.
Patai Zoltán, a Flawlesss társalapító-vezérigazgatója, a Foodora Magyarország korábbi ügyvezetője gyakorlati példákat és AI-alapú alkalmazásokat mutatott be, amelyekkel az üzleti folyamatok automatizációja elvégezhető. Kiemelte, hogy az AI használata esetén a megbízhatóságra, a szenzitív céges adatok megosztására és a költséghatékonyságra különös figyelmet kell fordítani.

Kalocsai Kornél, blockchain és kripto szakértő
Már a szemednek sem hihetsz a digitális térben – vagy mégis? A digitális hitelesség problémája – egy korszak problémája: MI vs Blockchain címmel adott elő Kalocsai Kornél, blockchain és kripto szakértő, a Blockchain Hungary Egyesület elnöke. Az időbeli áttekintést követően a blockchain technológiával kapcsolatosan a bizalom, a nyomonkövethetőség és a megmásíthatatlanság fogalomkörét részletezte a szakember.
Dr. Koczka Ferenc, kiberbiztonsági szakértő a digitalizációval együtt felmerülő kitettség és sérülékenység és az informatikai biztonság javításának szoftveres támogatásának vonatkozásában arról beszélt, hogyan lehet védekezni a támadások ellen.
Hogyan növelhető a profit az AI-eszközök használatával? – erre a kérdésre adott választ Kerek István, AI szakértő, a ChatGPT Magyarul Facebook csoport alapítója. Az AI fejlődésének és ChatGPT születésének áttekintése után a prezentációból megtudtuk, hogyan használható az AI az üzleti életben például marketinganyagok készítésére, ügyfélszolgálatok automatizálására, termékleírások készítésére, közösségi tartalom gyártásra stb. Bemutatásra került az AI-ügynök, amely lehetővé teszi a feladatok automatizálását, a hatékonyság javítását és a döntéshozatal fejlesztését, kihasználva a természetes nyelvi feldolgozást, a kódfuttatást és a gépi tanulási modelleket.
Tompa Boglárka az innomine DIH Nonprofit Kft. vezető tanácsadója kkv digitalizációra felhasználható, jelenleg is elérhető az EU-s fo forráslehetőségeket mutatott be „Ne finanszírozd önerőből!” című előadásában. A GINOP Plusz 2.1.3-24 – KKV-k innovációs képességének támogatása elnevezésű pályázat célja a piacorientált innovációs projektek támogatása, mikro-és kisvállalkozások innovációs tevékenységének ösztönzése, különösen az eddig nem innovatív vállalkozások körében. A DIMOP Plusz-1.2.3/B-24 Mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációjának támogatása hitelprogram keretében elérhető hitel célja: az alacsony digitális intenzitással rendelkező középvállalkozások és kisvállalkozások versenyképességének javítása a digitális transzformáció, azon belül a piacon elérhető emelt szintű digitális megoldások bevezetésének és működtetésének támogatásával.
Somfai Ellák, az ELTE Informatikai Kar Mesterséges Intelligencia Tanszék oktatója „Most még a gép tanul tőlünk” című előadásában a mesterséges intelligencia néhány ipari alkalmazására hívta fel a figyelmet, amely a képi információ mélytanulásos feldolgozását ülteti át a gyakorlatba. A szakmai rendezvény szünetében kétféle robot bemutatója is zajlott, az egyik célja annak szemléltetése volt, hogy az alakfelismerés hogyan használható ipari automatizálásra. A bemutatott eszköz könnyen általánosítható tetszőleges alkatrészek válogatására. A másik robot bemutatójának célja annak bemutatása, hogy a karjelzések milyen módon használhatóak informatikai rendszer inputjaként, például vezérlésre. A kamerával szemben álló személy előre meghatározott karjelzésekkel képes direkt módon egy ún. kis mobil robotot (turtlebot-ot) vezérelni.
Az előadásokat követően Tordai Balázs vezetésével a kerekasztal beszélgetés keretében olyan kérdéseket feszegettek a meghívott szakértők; hogy milyen hatással van a munkaerőpiacra a mesterséges intelligencia, mennyire fontos az AI-alapú eszközök, pl. a ChatGPT mindennapi használata és a gyakorlás, milyen szerepet játszik a cégen belüli nagy méretű strukturált adathalmaz a folyamatautomatizáláshoz, milyen forrásokból lehet finanszírozni digitalizációs projekteket, milyen megtérüléssel számolhatnak a cégek egy AI-projekt megvalósítása során. Konkrét példákat hallottunk a készletkezelést segítő AI-alapú beruházásokról, a gyártott termékek minőségjavulásáról és hogy milyen szakemberekre, kulcsemberekre van szükség a cégen belül és kívül ahhoz, hogy egy vállalkozás elindulhasson az ötletés útján, amelyben mesterséges intelligencia alapú megoldást keres egy-egy adott problémára.

A rendezvényen közel 130 vállalatvezető, cégtulajdonos és döntéshozó vett részt.
A program a „Velünk a vállalkozásodért” projekt keretén belül valósult meg a DigitalTech EDIH szakmai támogatásával.
Amennyiben Ön is érdeklődik iránta, illetve szeretne értesülni a jövőben tartandó Mesterséges Intelligencia témájú rendezvényeinkről, kérjük küldjön levelet az ildiko.egeto@hkik.hu e-mailcímre.