A Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 2023. október 24-én már hetedik alkalommal szervezte meg a Miskolci Egyetemmel közösen „Heves Vármegye Napja” című interaktív egyetem-bemutató napot és állásbörzét, a Miskolci Egyetemen. A program azért jött létre, mert megyénkben sok nagyvállalat küzd mérnökhiánnyal, a megyében viszont nincs ilyen tipusú képzés.
Rendezvény célja:
– továbbtanuló diákoknak a képzések bemutatása
– a gyakorlatorientált képzéshez kapcsolódó megyénk béli vállalati partnerek bemutatkozása
Rendezvényünkre a megye középfokú tanintézményeiből azokat a végzős diákokat invitáltuk, akik a Miskolci Egyetem képzései irányában gondolkodnak továbbtanulni. A programon a közel 200 fiatalnak lehetősége volt megismerkedni az egyetemen folyó képzésekkel, illetve azokkal a cégekkel, ahol gyakorlati időt lehet tölteni. A rendezvényre ellátogató tanulók információkat tudtak begyűjteni heves megyei vállalatoktól és a felsőoktatással kapcsolatban az egyetemtől.
Heves vármegyei kiállító cégek:
Apollo Tyres Kft
Emerson Automation FCP Kft.
MVM Mátra Energia Zrt.
Robert Bosch Automotive Steering Kft., Eger-Maklár
Sanatmetal Kft
ZF Hungária Kft.
A vármegye középiskolásai az alábbi intézményekből érkeztek:
Egri Dobó István Gimnázium
Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium
Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium
Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium
Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium
Heves Vármegyei Szakképzési Centrum Damjanich János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
A „Heves Vármegye Napját” a Miskolci Egyetem általános és tudományos rektorhelyettese, Prof. Dr. Szűcs Péter nyitotta meg. Köszöntőjében elmondta, hogy az egyetemre jelentkezők rangsorában a heves megyei diákok létszámilag az elsők között szerepelnek. Ezt a tendenciát remélhetőleg ezek a rendezvények erősíteni fogják.
A megnyitó után kezdetét vették az interaktív programok, melyek során a heves vármegyei diákokat az egyetem hallgatói kalauzolták végig a különböző helyszíneken. Részt vehettek az Anyag-és Vegyészmérnöki Karon egy ipari probléma felderítésében. A Műszaki Földtudományi Karon „Mérnökként a fenntarthatóságért” címmel a hulladékfeldolgozás egyes állomásain vezették végig a fiatalokat. A Gépészmérnöki és Informatikai Karon olyan kérdésekre kaphattak választ, mint például „Létezik-e abszolút feltörhetetlen titkosítás?” vagy „Hétköznapok mögött rejlő biológia”, majd pedig kísérleteket tekinthettek meg vákuumban, elektromos és mágneses térben.
Az egyetem körbejárása után a hallgatók mellett a középiskolások is informálódhattak a megyei vállalatoknál az őket érintő kérdésekben, mint például a duális képzésekhez kapcsolódó gyakorlati lehetőségekről.
A heves megyei cégek önéletrajzokat gyűjtöttek a náluk érdeklődő hallgatóktól és lehetőséget kínáltak gyakornoki idő letöltéséhez, valamint szakdolgozati témajavaslatokkal is készültek.
A megkérdezett tanulók pozitívumként említették, hogy több területre bepillantást nyertek, igazán közvetlen viszonyt alakítottak ki azzal, hogy egyetemisták vezették körbe a látogatókat az egyetem falai között és az oktatók is közvetlen hangvételben tartották az előadásaikat, bemutatóikat.
A napunk játékos feladványokkal zárult, ahol apró jutalmakat lehetett nyerni, ezzel is arra inspirálva a tanulókat, hogy még több emléket vigyenek haza az egyetemről, bízva abban, hogy befolyással lesz rájuk az itt szerzett élmény majd februárban, a jelentkezési felület kitöltésekor.
Kun Krisztina
Munkahely: Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Beosztás: Pályaorientációs tanácsadó
Cím: 3300 Eger, Faiskola u. 15.
Telefonszám: +36 36 429 612 -118-as mellék // +36 30 328 3529
E-mail cím: krisztina.kun@hkik.hu