A Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével elindult a „Mester a katedrán” szakma bemutató körút, amely a 9-10. évfolyamos tanulók számára kínál lehetőséget arra, hogy közelebbről megismerkedjenek a vendéglátás világával és a duális képzés lehetőségeivel.
A kezdeményezés célja, hogy a tanulók élményszerű, interaktív módon tapasztalhassák meg a szakmai élet mindennapjait, miközben közvetlen kapcsolatba kerülnek mesterekkel, vállalkozókkal és duális képző partnerekkel. A program során a diákok osztályfőnökeik és oktatóik kíséretében, az iskola kisbuszaival látogatják meg a kiválasztott vendéglátóipari egységeket, ahol rövid, élményalapú szakmai bemutatókon vehetnek részt.
Az első alkalom már meg is valósult, a résztvevő diákok az alábbi helyszíneket látogatták meg:
- Nomád Hotel & Glamping
- Hotel Unicornis
- Macok Bisztró
- Marján Cukrászda
- Wanda Bor- és Pogácsaház
A további állomások között szerepel még:
- HBH Sörház és Étterem
- Ködmön Csárda
- Kulacs Csárda és Panzió
A látogatások során a tanulók meghatározott szempontok szerint figyelik meg a szakmai folyamatokat, majd a megszerzett tapasztalatokat egy rövid beszámoló vagy prezentáció formájában dolgozzák fel. Ez nemcsak a pályaválasztásukat segíti, hanem a szakma iránti elköteleződésüket is erősítheti. Az eseménysorozaton összesen 6 osztály vesz részt a Heves Vármegyei SZC Sárvári Kálmán Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumból.
A HKIK és a programban részt vevő vállalkozások számára kiemelten fontos a rendszeres és szervezett együttműködés, hiszen a közös cél az, hogy a diákok motiváltan, megfelelő szakmai háttérrel és gyakorlati tapasztalatokkal lépjenek a munkaerőpiacra. A szakma bemutató körút egy első lépés abban a hosszú távú együttműködésben, amely a tanulók, az oktatási intézmények és a vállalkozások közötti kapcsolatot még szorosabbra fűzi.





