A Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a vállalkozói környezet javítása érdekében személyes ügyfélszolgálattal, üzleti programokkal és képzésekkel segíti a vállalkozásokat október végétől Eger, Gyöngyös, Hatvan mellett már négy új helyszínen: Pétervásárán, Hevesen, Poroszlón és Bélapátfalván.
A kamara célja, hogy fokozott személyes jelenléttel megismerje, feltárja a problémákat és szükségleteket, és segítse azokat a vállalkozásokat, melyek a földrajzi adottságok miatt távolabb esnek a megye gazdasági tengelyétől. Az elkészült elemzéseken keresztül térségi gazdaságfejlesztési programokat, vármegyei fejlesztési stratégiát, kitörési lehetőségeket fogalmaz meg.
A Pétervásárai-, Hevesi-, Füzesabonyi-, és Bélapátfalvai Járásban az ott működő cégekkel együtt formálja a lokális gazdasági közösséget, erősítse és támogassa a helyi ipart, kereskedelmet és kézművességet.
A HKIK október végétől egy folyamatosan elérhető térségi menedzseren keresztül és hetente egyszer helyi ügyfélszolgálattal szeretné segíteni a cégek napi működését, valamint felmérni a járások vállalkozásainak szükségleteit, igényeit és problémáit.
A kamara a fent említett járásokban a vállalkozások hatékonyságának növelése, a munkavállalók lojalitásának megerősítése érdekében menedzsment képzéseket, és szakmai tréningeket szervez, emellett térségi vállalkozói klubok elindítását tervezi.
A Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara egy 30 éves múlttal rendelkező erős vállalkozói és emberi közösség, mely most már 7 helyszínen várja a vállalkozásokat. A kamarával való együttműködés egy kiváló lehetőség, hisz hosszú távú gazdasági fejlődés nincs egy jól működő, erős helyi háttértámogatás nélkül.
Az ügyfélszolgálatokon az alábbi ügyekkel tudják segíteni a vállalkozásokat.
– Pályázati tanácsadás, pályázatfigyelés
– Üzleti partnerkeresés
– Adótanácsadás
– Jogi tanácsadás munkajogi kérdésekben
– Széchenyi Kártya Hitelprogram
– Segítség egyéni vállalkozás indításához
– Tanácsadás szakképzés, felnőttképzés tekintetében (duális képzés)
– Részvételi lehetőség a kamara pályaorientációs programjaiban (megoldás a munkaerőhiányra)
– Bekapcsolódhat szakmai programjainkba (vállalkozásfejlesztés, finanszírozás, külpiaci kapcsolatok, munkaerőpiac)
– Építőipari kivitelezők vállalkozások nyilvántartásba vétele
– Kötelező kamarai regisztráció
– Önkéntes kamarai tagság előnyei
– Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) építőipari viták rendezésében
– Békéltető Testület fogyasztói viták esetében
Ügyfélszolgálatok:
Füzesabonyi Járás
– Fűzfa Pihenőpark – Különterem
– 3388 Poroszló, Kossuth Lajos út 81.
– Ügyfélfogadási idő: Minden hétfőn 12:00 – 15:00
Pétervásárai Járás
– Pétervására Polgármesteri Hivatal
– 3250 Pétervására, Szabadság tér 1.
– Ügyfélfogadási idő: Minden kedden 9:00 – 15:00
Hevesi Járás
– Heves Városháza – alagsor 1.
– 3360 Heves, Erzsébet tér 2.
– Ügyfélfogadási idő: Minden szerdán 9:00 – 15:00 óra
Bélapátfalvai Járás (2024. márciustól)
– Egészségház
– 3346 Bélapátfalva IV. Béla út 3.
– Ügyfélfogadási idő: Minden csütörtökön 9:00 – 15:00 óra
Ügyfélszolgálati munkatárs:
Pintérné Dobó Tünde
Munkahely: Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Beosztás: gazdaságfejlesztési főmunkatárs
Cím: 3300 Eger, Faiskola u. 15.
Telefonszám: + (36) (36) 429 - 612 105-ös mellék // + (36) (30) 967-4336
E-mail cím: tunde.dobo@hkik.hu
Térségi koordinátor:
Égető Ildikó
Munkahely: Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Beosztás: Térségi koordinátor
Cím: 3300 Eger, Faiskola utca 15.
Telefonszám: +36 20 328 4977
E-mail cím: ildiko.egeto@hkik.hu
A HKIK állandó kirendeltségei:
Egri járás
3300 Eger, Faiskola utca 15.
Ügyfélfogadási idő: hétfőtől-péntekig 8:00-16:00
Gyöngyösi Járás
3200 Gyöngyös, Katona J. u 6.
Ügyfélfogadási idő: hétfőtől-péntekig 8:00-16:00
Hatvani Járás
3000 Hatvan, Balassi B. utca 3.
Ügyfélfogadási idő: hétfőtől-péntekig 8:00-16:00