Ünnepélyes keretek között adták át január 20-án a Heves Vármegyei Szakképzési Centrum Bornemissza Gergely Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium szépészeti tanműhelykomplexumát, melynek koncepcióját a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen alkották meg.

A program pódium beszélgetéssel kezdődött, ahol arról értekeztek a résztvevők milyen az ágazat gazdasági helyzete és merre tart a szépészeti szakmák képzésének jövője. A beszélgetés során többek között File Sándor a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára is megosztotta gondolatait a beruházások fontosságáról, mely a gazdasági növekedés és fejlődés fontos tényezője. Hegyi István HVSZC kancellár részéről elhangzott, hogy a duális képzésben és a felnőttképzésben is egyaránt szeretnék kihasználni a tanműhely adta lehetőséget és a lakosság számára is elérhetővé tennék. A Heves Vármegyei Szakképzési Centrum közel 135 millió forint önerőből valósította meg a tanműhelyt, ahol az oktatásra 12-16 fős csoportokban lesz lehetőség.

Ezt követően Dr. Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár, Katrics Krisztina a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműipari alelnöke és Dr. Pajtók Gábor a térség országgyűlési képviselője vágta át az új tanműhely szalagját.

Az ünnepségen Dr. Varga-Bajusz Veronika hangsúlyozta, hogy 4 éve indították a szakképzés megújítását és ez idő alatt komoly előrelépést értek el az oktatási rendszerben, hiszen egyre több a motivált oktató és diák, valamint számos inspiráló tanműhelyt is létrehoztak.

A tanműhely létrehozásával nem csak elméleti, hanem komoly szakmai tapasztalatot szerezhetnek a fodrászat, kozmetika és a kéz-és lábápolás iránt érdeklődő diákok. Milibák-Veres Erika, a HVSZC főigazgatója elmondta, felmérésük alapján szükség volt egy olyan modern, inspiráló közeg kialakítására, ahol a diákok alapozó oktatása folyik, ezáltal felkészültebben és hatékonyabban tudnak a duális oktatásba bekapcsolódni.

A megnyitón a meghívottak között voltak az ágazat jeles képviselői, akik élen járnak a kozmetikumok előállításában is, többek között Molnár Ferenc – Ilcsi Szépítő Füvek Kft. tulajdonosa, Vörös Tamás – Luxoya Professional Paris, Ungár Katalin és Hannus Bernadett – Luxoya Makeup, valamint Misi Angelika – Crystal Nails, akik olyan tudással és tapasztalattal rendelkeznek, amely elengedhetetlen a leendő szépészeti szakemberek fejlesztéséhez. További célkitűzés, hogy minél több szakmabeli partnerrel együttműködve folytatódjon a képzés, színesítve ezzel oktatást és felhívni a fiatalok figyelmét a szakma lehetőségeire.

A szalagátvágás után az érdeklődők fodrászati, kozmetikai, kéz-és lábápoló szakmai bemutatókon is részt vehettek az új tanműhelyekben.