Az írásbeli elődöntőkre megyénkben Eger, Gyöngyös és Hatvan helyszíneken kerül sor 2023. január 9-től kezdődően. Heves Megyéből idén nagy létszámmal, 274 tanuló adta le jelentkezését 13 iskolából és 29 szakképesítésben.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen az alábbiak szerint a 2022/2023. tanévben is meghirdette az iskolai rendszerű nappali oktatásban részt vevő végzős tanulók számára a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt.
A megyei VERSENYBEOSZTÁS pontos helyszínei és időpontjai:
1-3. hét (változás):
Kérjük, hogy a versenyzők az egységes 10 órai kezdés előtt, legalább 30 perccel, nagy létszám esetén 45 perccel korábban érkezzenek meg a kijelölt helyszínre a versenyre történő regisztráció megtételéhez!
Az elődöntőre hozzák magukkal:
- személyi igazolvány
- lakcímkártya
- diákigazolvány
valamint, a feladatmegoldáshoz szükséges eszközöket:
- kékszínű tintával fogó toll
- számológép (mobil telefon nem használható erre a célra)
- egyes szakmákban grafitceruza, radír és vonalzó (körző, szögmérő)
továbbá:
Kozmetikus technikusok: periódusos rendszer (nem lehet beleírva semmi),
Karosszérialakatosok: vonalzó, körző.
Az informatikai szakképesítések előválogatója online rendszerben – az MKIK Oktatási felületén – kerül lebonyolításra. A felületre 2022. december 19-étől regisztrálták a tanulókat a jelentkezési lapon megadott e-mail címükkel, melyről regisztrációs linket kaptak. Legkésőbb 2023. január 16-ig aktiválniuk kell magukat a felületen!
- Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus
- Szoftverfejlesztő és – tesztelő
- Műszaki informatikus
A hosszabb időtartamú írásbeliknél javasoljuk, hogy enni és innivalót hozzanak magukkal!
A versenyszabályzat és a versenyfelhívás tartalmazza a verseny általános szabályait, illetve az egyes szakmákhoz tartozó fontos tudnivalókat (adott szakképesítés hivatalos versenynapját, írásbeli időtartama, tartalma, pontértéke) mely megtekinthető és letölthető a www.szakmasztar.hu weboldalról.
Részletes útbaigazítás kérhető:
Gyöngyös: Tóth Gabriella +36 37 600 075 / +36 20 669 29 55, gabriella.toth@hkik.hu
Hatvan: Turiné Szanyi Kinga +36 37 540 969 / +36 20 494 6695, kinga.szanyi@hkik.hu
Eger: Patvaros Krisztina +36 36/429 612 – 115 mellék, +36 20 402 4289, krisztina.patvaros@hkik.hu
Sikeres felkészülést kívánunk minden Versenyzőnek és felkészítő Tanárának!
A HKIK Szakképzési Irodájának Csapata
A szakmai versenyekkel kapcsolatban további felvilágosítás és tájékoztatás kérhető:
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Oktatási és Képzési Igazgatósága
Versenyszervezési Osztály
Kalmár Zsolt
1054 Budapest, Szabadság tér 7.
Telefon: +36 20 980 9519
E-mail: kalmar@mkik.hu