A bélapátfalvi járás idegenforgalmában tevékenykedő vállalkozások közötti kapcsolatépítés elősegítése érdekében 2024. október 24-én a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szakmai fórumot szervezett Szilvásváradon.

A rendezvényt Vitkóczi Marianna, a „Velünk a Vállalkozásodért” Program Heves Vármegyei szakmai vezetője nyitotta meg, ismertette a program célját és hangsúlyozta a környező települések partneri összefogásának fontosságát. Szaniszló László Szilvásvárad polgármestere elmondta, hogy a település vonzereje töretlen, idén közel egymillió látogató kereste fel a Szalajka-völgyet, ahol továbbra is a természetközeliség, a túrázási lehetőségek, a lovas hagyományok vannak a központban.

A térség turisztikai vállalkozásainak képviselői Puskás Hajnalka geográfus-közgazdász, business coach segítségével változatos gyakorlatokon keresztül ismerhették meg egymás vállalkozását, a sikereket, az esetleges nehézségeket és a települések vonzerejét adó látványosságokat. Mátrafüredtől Parádon át Sirokig, majd onnan Bekölcén és Bélapátfalván keresztül Szilvásváradig megvizsgáltuk az azonosságokat és a különböző adottságokat, valamint az együttműködés lehetőségeit.

Választ kaptunk arra is, hogyan lehet jól reagálni a vendég visszajelzésekre.

A résztvevő vállalkozók házi feladatot is készítenek majd, amely kérdések megválaszolásával közelebb juthatnak a közös célok meghatározásához és azon belül saját magunk megtalálásához.

A program folytatódik, a következő alkalommal 2024. november 19-én, kedden 14.00 – 17.00 óra között Bélapátfalván, a Bélkő Étteremben találkoznak majd a turisztikai vállalkozások, hogy az együttműködés és a célmegvalósítás érdekében újabb tréningfeladatok segítségével fejlesszék a tudásukat.

A rendezvény a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara „Szövetségben a vállalkozókkal” projekt keretében valósul meg VF/44/5/2023 számú Támogatói Okirat alapján