Az eddigi három rendezvénysorozaton összesen 19 helyszínen 234 nagyvállalat és 3883 regisztrált beszállító vett részt, akik 7205 megvalósult üzleti tárgyalást folytattak le. A részt vevő vállalkozások szerint szükséges a beszállítói láncok erősítése és fejlesztése. A kamarai rendszer a programsorozat részeként egy több mint 3800 vállalkozást tömörítő beszállítói adatbázist, egy informális beszállítói klasztert hozott létre, amelyet a jövőben továbbfejleszt. A kamarai hálózat egy célzott beszállítófejlesztési képzési program elindítását is tervezi.

A sikeres kezdeményezés a tervek szerint 2027 őszén folytatódik.

A rendezvénysorozat célja, hogy közvetlen üzleti kapcsolatokat teremtsen a nagyvállalatok és a potenciális beszállítók között, új piaci lehetőségeket nyisson a kis- és középvállalkozások előtt, valamint gyakorlati támogatást adjon az együttműködések kialakításához. A rendezvények elsősorban a jármű-, feldolgozó-, fém- és műanyag-, gép-, élelmiszer- és elektronikai ipar szereplőit célozták, de más szektorok számára is nyitottak voltak. A Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által elindított, majd országos szintre emelt Országos Kamarai Beszállítói Program (mkik.hu/okbp) mára a hazai beszállítói kapcsolatok egyik meghatározó platformjává vált.

A Beszállítói Fórumok mellett a KAPTÁR (Kapacitás megosztó adatTÁR) is támogatja a partnerkapcsolatok építését. A mesterséges intelligenciával támogatott országos, ingyenes kamarai platform összekapcsolja a vállalkozások szabad kapacitásait, beszállítói igényeit és partnerkeresési lehetőségeit. A kaptar.mkik.hu oldalon elérhető rendszer automatikus adatkitöltéssel könnyíti a regisztrációt, és már több mint 1700 vállalkozás csatlakozott hozzá.

MKIK sajtóközlemény